ARCHÍV! [2005.12.13]
Dr. Kertész János

Pályaválasztás, pályaorientáció jelentősége a hátrányos helyzetű és fogyatékos tanulóknál

Napjainkban egyre erőteljesebben vetődik fel a hátrányos helyzetű, a többségtől eltérő speciális igényű tanulói csoportok segítése oly módon, hogy szükségleteiket feltárva megfelelő oktatási, képzési feltételek legyenek számukra biztosítva.

A többségtől eltérők két fontos csoportját lehet megkülönböztetnünk, az egyik kiemelt csoport a különféle fogyatékkal élő tanulók csoportja, a másik a fogyaték nélküli, de hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetben élő tanulók csoportja.
 

Első szakasz

A fogyatékosok különböző testi, vagy szellemi problémával küzdenek, illetve ezekben térnek el az általánostól. A hátrányos helyzetűeknél viszont a társadalmi helyzetük, egyéni, családi körülményeik, vagy lakóhelyük hátrányos volta gátolja a sikeres iskolai beilleszkedést. Természetesen a fogyatékkal élők és a hátrányos helyzetűek között sok esetben jelentős átfedések vannak. A társadalmi egyenlőtlenségek és hátrányok különböző tényezők hatására alakulhatnak ki, sok esetben egymáshoz kapcsolódva és így halmozottan jelennek meg. A lemaradók, valamint a speciális oktatásban részesülők elég jelentős részét a roma közösségből kikerülő tanulók alkotják, de a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben is sok olyan gyermek kerül ki, aki ebbe a körbe illeszthető.

A nagy kérdés az, hogy az ezekbe a csoportokba tartozó fiatalt hogyan lehet eljuttatni valamilyen piacképes tudáshoz, aminek segítségével önálló, vagy legalább részben önálló életet tud élni és önmagát, vagy esetleg családját el tudja tartani. Társadalmi szempontból sem mindegy az, hogy a fogyatékkal élők, vagy a hátrányos helyzetben élők milyen formában jutnak el a megfelelő életkörülmények biztosításához.

Amennyiben szociális segélyből tengődnek, az számukra sem igazán megfelelő megoldás, másrészt társadalmi szempontból is egy bizonyos fokú kirekesztettséghez, leépüléshez és a halmozottan hátrányos helyzet újratermeléséhez vezető útra kerülnek. Sajnos azt is meg kell állapítani, hogy bár a magyarországi népesség iskolázottsága az elmúlt évtizedekben jelentősen nőtt, a fogyatékkal élők és a hátrányos helyzetűek annak ellenére, hogy az iskolázottságuk szintén valamivel nőtt, de a leszakadásuk az átlaghoz képest nem csökkent.

Az elmúlt bő egy évtizedben a leghátrányosabb helyzetű fiatalok iskolai esélyeinek további romlása volt megfigyelhető. Ennek számtalan oka van, nyilván benne van a rendszerváltásból fakadó, a magyar társadalom számára eddig ismeretlen munkanélküliség megjelenése és a halmozottan hátrányos helyzetű fiatal családjának döntő részben történő kiszorulása a munkaerőpiacról. Ennek oka főleg az iskolázatlanság, a munkához való rossz hozzáállás és a szűkebb közösség negatív irányba történő befolyása.
Az ilyen fiatalok esélyeinek, tanulási előrehaladásának a megteremtése a közoktatás számára az egyik legkomolyabb kihívássá vált. A leszakadást fokozza a gazdasági és a társadalmi átalakulás gyorsuló folyamata is

 

Második szakasz

Érdemes megnézni, hogy ma elsősorban kik sorolhatók a hátrányos helyzetű társadalmi rétegekhez:

- - akik nem fejezik be az általános iskolát,
- - akik az általános iskola befejezése után nem tanulnak tovább, vagy továbbtanulnak, de a középfokú oktatásból lemorzsolódnak,
- - akik magas munkanélküliséggel sújtott válságövezetekben laknak,
- - a roma fiatalok,
- - a nevelőintézetek növendékei,
- - a magatartászavarral küzdő, kábítószer-függő, kriminalizálódó fiatalok.

Tehát a felsorolásból is látszik, hogy azokról a fiatalokról van szó, akik különböző okok miatt nem tudnak a többiekkel haladni, és akiket ezért az iskolai kudarc, a lemorzsolódás és ezek következményeként a társadalmi beilleszkedésre való képtelenség fenyeget. Ezek között a csoportok között átfedések is vannak. Elmondható, hogy a szakképzésben résztvevők hozzávetőleg 20 %-a tekinthető valamilyen szempontból hátrányos helyzetűnek, vagy halmozottan hátrányos helyzetűnek.

A pályaorientáció, illetve a pályaválasztás fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a 90-es évek első felében a munkaerőpiacra belépő pályakezdők egyharmadának gyakorlatilag nem volt semmilyen szakképzettsége, vagy ha volt is valami az inkább nagyon alacsony szakmai szintet képviselő részfolyamat betanításával egyenértékű képzettség volt.

A 90-es évek második felében ez az arány csökkent, de igazából ez sem hozott komolyabb javulást, mivel ennek a magyarázata részben az, hogy a megváltozott demográfiai körülmények hatására a visszaeső tanulólétszám arra ösztönözte az iskolákat, hogy válogatás nélkül minden jelentkezőt felvegyenek és akkor is benntartsák az oktatási rendszerben, ha részben, vagy akár egészben sem felel meg a tanulási követelményeknek és nem teljesíti a minimális elvárásokat sem.

Az utóbbi 5-6 évben az ifjúsági munkaerőforrás képzettségi szerkezetét bemutató statisztika látványos javulást jelez. Ennek ellenére sajnos elmondható, hogy a szakképzési rendszer még mindig részben csak parkolópályát jelent a fiatal számára és a kikerülő papíron szakmával rendelkező negyede-ötöde alulképzett, szakképzetlen, vagy nem versenyképes szakképzettséggel rendelkezik.
Az ilyen fiatalok számára a munkaerőpiac zárt rendszert képez, ahova bejutni csak átképzéssel és versenyképes ismeret elsajátításával lehet. A halmozottan hátrányos, vagy hátrányos fiatalok számára a pályaelőkészítés az átlagos ismeretek biztosításán túl sokkal szerteágazóbb és sokkal inkább egyénre szabott munkát jelent a pedagógus és a pályaválasztással foglalkozó szakember számára, mint a normál populáción belül.

A segítségnyújtásnál nagyon fontos megismerni a hátrányos helyzetű tanuló családi hátterét, szocializáltságát és fel kell tárni előtte a tanuláshoz, illetve a munkahelyhez vezető utat. Olyan részletességgel és alapossággal, hogy számára teljes egészében világossá váljék, hogy ezen az úton milyen feladatok várnak rá. Ma még sajnos nálunk ez a felkészítő, előkészítő szakasz túl rövid, nem igazán mély és nem igazán egyénre szabott.

 

Harmadik szakasz

Amennyiben a többséghez hasonló módon kapnak információt ebbe a csoportba tartozó tanulók, akkor a pályaválasztásuk inkább kényszer-pályaválasztás lesz, s igazán a maradékelv alapján oda mennek tanulni, ahol kényszerből a tanulóhiány miatt mindenképpen felveszik őket. Elsődleges cél ezeknél a fiataloknál a reális pályaválasztás megalapozása.
Ennek során mindenképpen be kell mutatni a fiatal számára a különböző szakmákhoz vezető út követelményeit, nehézségeit és az adott szakma elsajátítása után a munkahelyhez vezető utat is. A reális pályaválasztáshoz nélkülözhetetlen a személyes hiányosságok felismertetése, feltárása és ezek lehetőség szerint korrekciója.
Nyilvánvaló, hogy az a tanuló, aki ismeri saját hiányosságait és tudatosan igyekszik ezeket valamilyen szinten korrigálni, az már egy komoly erőfeszítést tett a reális pályaválasztás irányába.

Ahhoz, hogy ez a reális pályaválasztás megvalósuljon, megfelelő segítségre is van szüksége, olyan tapasztalt külső személy, elsősorban a pedagógus támogatása kell, aki rávezeti arra az útra, ahol saját gyengeségei felszínre kerülnek és tudatosulnak benne.
A pályaválasztás másik fontos feltétele a személyes erősségek felismerése és fejlesztése, hiszen bármilyen hátrányos helyzetben éljen valaki és bármennyi is legyen a gyengeségei száma, valamiben biztos erőssége is van.

A hallgatóság körében is vannak, akik ismernek olyan gyermekeket, akik a lexikális ismereteket csak nagyon alacsony szinten tudják elsajátítani és ez a fajta tanulás számukra rendkívüli nagy terhet és sokszor megoldhatatlan feladatot jelent, de manuális készségük jó, szeretnek barkácsolni, vagy ügyesen rajzolnak és szívesen foglalkoznak kézzel fogható alkotó munkával és ebben van kitartásuk.
A hiányosságok, gyengeségek, illetve az erősségek felismerése az ilyen gyermekeknél csak kellő segítséggel és sok esetben egyéni foglalkozással valósítható meg.

 

Negyedik szakasz

A különleges gondoskodást igénylők másik nagy csoportja a különböző fogyatékkal élő tanulók.

Az Európai Unió idevonatkozó kartája kimondja, hogy a fogyatékos személyeknek a fogyatékosság eredetére és természetére való tekintet nélkül joguk van a szakmai képzésre, rehabilitációra és visszailleszkedésre. Egy társadalom fejlettségéről az egyik mérőszám az, hogy mennyire képes biztosítani tagjai esélyegyenlőségét és a különböző okok, így a fogyatékosság miatt is segítséget igénylők életminőségét. Általában elmondható, hogy egy átlagosan fejlett társadalomban az össznépességnek hozzávetőleg 10 %-a tekinthető valamilyen szinten fogyatékkal élőnek, ezen belül zömmel egészségkárosodottnak.

A fejlett társadalmakra jellemző, hogy a fogyatékkal élő emberek életesély egyenlőségének megvalósítására kellő figyelmet szentelnek, ami emberi és anyagi erőforrásokban is nyomon követhető. Egyértelműen bizonyított, hogy a hátrányos helyzetű fogyatékkal élők számára a társadalom peremére való szorulás megelőzésének egyik legeredményesebb útja az oktatáson, a szakképzettséghez juttatáson át valósul meg. Ezen belül is az esélyegyenlőség megteremtésének folyamatában a munkaerő-piaci lehetőségek megalapozásának meghatározó formája az eladható szakképzés biztosítása. A mai magyar társadalomban komoly elszántság figyelhető meg abban a tekintetben, hogy a fogyatékkal élők számára biztosított legyen a társadalmi esélyegyenlőség, vagy szükség esetén a rehabilitáció. Ennek jó tükröződése az esélyegyenlőségi minisztérium 2003-ban történő megalakítása is.
Társadalmi szinten is megfogalmazódott a velünk együtt élő fogyatékos emberek esélyegyenlőségének megteremtésére vonatkozó igény, ami rendkívül fontos, sőt az alapja annak, hogy ezen a területen haladás, előrelépés valósuljon meg.
Bevezető gondolataim között már említettem azt a sajnálatos tényt, hogy Magyarországon a fogyatékos népesség az átlagnépességtől jóval alacsonyabb szintű iskolai végzettséggel rendelkezik. Ennek a sajnálatos ténynek számtalan oka van, és sajnálatos következménye az is, hogy az alacsony iskolázottsági szint, a 8. osztály el nem végzése gátló tényezője a szakképzésbe való bekapcsolódás lehetőségének és ez által a piacképes szakmai rész- vagy teljes szakképzettség megszerzésének.

A megfelelő szakmai felkészültség hiányának az is következménye, hogy a fogyatékos ember számára bezárul a munkaerő-piac, esélytelenné válik és egyre inkább eltávolodik a teljes értékű, az önfenntartást biztosító élet megvalósíthatóságától. A magyarországi szakképzés az elmúlt években egyre jobb hatásfokkal kezdett foglalkozni a fogyatékkal élő népesség problémáival és kezdte keresni azokat a megoldási lehetőségeket, amelyek biztosítani tudják elsősorban a fogyatékos fiatalok számára a piacképes szakmai tudás megszerzését és ennek segítségével annak a lehetőségnek a megteremtését, hogy elkerüljék a társadalom peremén élők inaktív státuszát.

Elsődleges cél az, hogy a fogyatékkal élő fiatalok is a társadalom önálló tagjaivá válva aktív munkaerőként megkereshessék a fenntartásukhoz szükséges anyagi javakat, ennek segítségével megfelelő életminőséget biztosíthassanak maguknak és az alkotó munkában való részvétellel növekedjen önbecsülésük és személyiségi jegyeik között az erősségek kerüljenek előtérbe. A cél megvalósulásához biztosítani kell a fogyatékos fiatalok minél szélesebb körében egyéni képességeik fogyatékosságuk függvényében a legmagasabb szakképesítés megszerzésének lehetőségét és a munkaerő-piacon való megmaradáshoz szükséges, az egész életen át tartó tanulás lehetőségét.
Természetesen ennek a kibontakoztatása nagyon sok segítséget igényel a fogyatékos tanulók számára. Itt is nagyon fontos a reális pályaválasztáshoz vezető út megkeresése, ami csak egyéni személyes foglalkozások keretében bontható ki teljes mértékben.
A fogyatékos tanulók számára ez a segítségnyújtás először is személyes hiányosságok megfelelő szintű felismertetéséből és ezek lehetőség szerinti kiegyenlítéséből elméleti és gyakorlati foglalkozások keretén belüli csökkentésével valósítható meg. Ezen foglalkozások keretén belül a személyes erősségek felismertetése és fejlesztése is meg kell hogy valósuljon, hiszen a kettő együttesen biztosíthatja azt az alapot, amit meg kell teremteni ahhoz, hogy a tanuló a szakképzés szintjére léphessen.

 

Ötödik szakasz

A gyermekek jogairól szóló egyezmény kimondja:

„A különleges helyzetű gyermekeknek (fogyatékosok, elmaradottak, betegek, különleges képességűek) joguk van a lehetőségeiknek leginkább megfelelő teljes életre. Szüleik, családjuk, környezetük és az állam együtt kötelesek számukra biztosítani az oktatást, képzést, ápolást, gyógyítást, kulturális lehetőségeket, testedzést, szórakozást, játékot”.





A fogyatékos fiatalok szakképzése az esélyegyenlőség jegyében, speciális szakképzés

A fogyatékos fiatalok pályaorientálása és pályaválasztása szempontjából fontos néhány gondolatot ejteni a speciális szakképzés rendszeréről, hiszen ez az a képzési forma, ami a különböző fogyatékkal élők számára megteremtette és folyamatos fejlődése során egyre inkább megteremti a szakképzés lehetőségét és ennek az iskolatípusnak a kiterjedése és szakmaválasztékának bővülése lehetőséget ad a munkaerő-piaci elvárásoknak megfelelő képzési formák bevezetésére és biztosítására is.

Az elmúlt évek felmérései alapján elmondható, hogy a fogyatékos fiatalok foglalkoztatásának hiánya munkanélkülivé válásának okai között elsőként alacsony iskolázottsági szintjük és mélyen az átlag alatti szakmai képzettségük a meghatározó.
A 15-25 éves korosztály, mely életkorát tekintve a szakképzés területén érintett mintegy 40 %-a rendelkezik alapiskolai végzettséggel és középfokú képzésbe is csak harmadrészük kerül. Ezen belül is különböző az egyes fogyatékos csoportok megoszlása. (Milyen osztás?)

A fogyatékos fiatalok szakképzési lehetőségeit is igen sok tényező befolyásolja, befolyásolhatja, így:

- - a fogyatékosság ténye fogyatékossági típus és súlyosság szerint,
- - a fiatal iskolázottsági szintje, személyisége, segítő vagy korlátozó környezetével együtt,
- - a speciális képzési feltételek megléte,
- - a foglalkoztatási lehetőségek megléte.

A fogyatékos fiatalok szakképzési eredményessége egy nagyon soktényezős folyamat eredménye. A szakmai felkészítés különböző szervezeti formában történhet, így elsősorban iskolai rendszerű képzésben, de lehet iskolarendszeren kívüli képzésről és felnőtt oktatás keretében megvalósuló szakmai képzésről is szó. Új ismeretek, szakmai képzettség elsajátítása mindezeken túl megvalósulhat tanfolyami képzés keretében is. A felsoroltak közül a fogyatékos fiatalok számára leginkább meghatározó és a speciális képzési feltételek biztosítása szempontjából a legmegfelelőbb az iskolai rendszerű szakképzés, ezen belül is a speciális szakiskolai képzés.



Az értelmi fogyatékos fiatalok szakmai felkészítése

Ma Magyarországon a speciális szakiskolák zömét az értelmi fogyatékosok iskolája adja. A fogyatékosság típusát jellemző igen nagy eltérés megmutatkozik a speciális szakiskolák és a készségfejlesztő, valamint az előkészítő szakiskola megkülönböztetésében is.


A speciális szakiskolák az országos képzési jegyzék több mint 800 szakmájából több tucat szakmát választhatnak, melyek már kellően kidolgozott tantervekkel rendelkeznek és a szakképzési idő meghatározott megnyújtásával, illetve a pályaorientációs előkészítő időszak kiszélesítésével lehetőséget tudnak biztosítani piacképes szakmák elsajátítására. Ezek részletes bemutatása, gyakorlati vagy elméleti alapjainak megismertetése elengedhetetlen. Időt kell rá fordítani lehetőleg partnerüzemeket, vállalkozókat keresve, ahol a feltételek megteremthetők, és kellő empátia van bennük.




Foglalkoztatási rehabilitáció

A foglalkoztatási rehabilitáción belül a szakirodalom foglalkozik a munka rehabilitációval, ami a pályakezdő fogyatékosokra irányul. A fogyatékos fiatalok szakmai felkészítése a komplex rehabilitációs képzés végző célja a foglalkoztatás biztosítása mégpedig oly módon, olyan feltételek között, amelyek biztosítják, hogy állapotuk nem romlik tovább, sőt lehetőség szerint inkább állapotjavulás következik be.
A fogyatékos fiatalok számára a foglalkoztatási rehabilitáció folyamatában az első lépés a munkába állítás. Ehhez nélkülözhetetlen a megfelelő pályairányítás, pályaválasztás és képzés. Ezekről már az előzőekben szóltam.

A munkába állítási feladat a támogató megsegítés, az utógondozás. Ahhoz, hogy kialakuljon a megfelelő munkavégző képesség, az ehhez vezető folyamat mindenképpen igényli a speciális nevelés eszközeit. Ebben a folyamatban igen fontos cél a személyiség és a munkamorál megszilárdítása is.

Érdemes ezen a területen a nyugat-európai gyakorlatot is megvalósítani, ahol a munka világába való bevezetés un. gyakorlati próbahetek segítségével valósul meg, ahol az egyéni feltételek és lehetőségek figyelembe vételével olyan gyakorlati munkában vesznek részt az érintett fiatalok, ahol elsődleges cél a munkához való hozzászoktatás és a tapasztalatszerzés a kiválasztott munkaterületen. Itt kiderülhet az, hogy esetleg az adott fiatal nem tud megbarátkozni az adott környezettel, a jövendő munkatársaival és kiderülhet a próbaidő során, hogy célszerű más szakmai ismereteinek megfelelő munkaterületet szerezni számára A gyakorlati próbaidő beiktatásával elkerülhető az önmagát erősítő kudarcélmények sora, ami a munkamorál csökkenéséhez, a fiatal elkedvetlenedéséhez és legrosszabb esetben a munkaerőpiacról történő kiszorulásához vezet.

A munkarehabilitáció csak tartós beválás esetén mondható sikeresnek és a pályaorientációban, illetve a pályaválasztásban résztvevő szakemberek is csak akkor mondhatják el, hogy munkájuk, erőfeszítésük eredményes volt, ha növendékük meg tud ragadni a munkaerőpiacon és kamatoztatni tudja mind a szakmai tudását, mind a pályaorientáció során megvalósuló személyiségfejlesztésben elért eredményeit.







A mai magyar szakképzés egyre inkább hasonlóvá válik a német szakképzési modellhez. Németországban a szakképzési törvény előírásai szerint a fiatalkorúakat csak államilag elismert szakmákban szabad oktatni. Ez a kategória ott hosszú, 3-3,5 éves képzési idejű, széles alapképzésre épülő szakképzést jelent. A követelményekre jellemző, hogy a tanulót önálló munkavégzésre készítik fel. A fogyatékosok számára létrehoztak egy második szakmarendszert, melyben kb. 130 szakma van felsorolva. A fogyatékos szakmák egy része a magyar ágazati szakmákkal is összevethető, 12-24 hónap a képzési idő, de vannak a teljes értékű szakmákhoz közel álló képesítések is, amelyek abban térnek el a normál szakmától, hogy nem önálló, hanem irányított munkavégzésre készítenek fel. Ebben az esetben a szakmai képzésre fordított idő 3 év is lehet. Ennek a modellnek az átvétele lehetőséget teremt a szociálisan hátrányos helyzetbe kerültek számára is piacképes ismeretek megszerzésére.





Néhány gondolat a külföldi tapasztalatokról

A külföldi tapasztalatok szerint a hátrányos helyzetű fiatalok gyakran még akkor is kudarcot vallanak a képzésben, ha megfelelő felzárkóztatás a pályaorientáció után lépnek be ide és a képzés eszközei jól alkalmazkodnak lehetőségeikhez. Ennek okai részben a fiatalok személyiség problémáiban – ezek önértékelési és önálló életvezetési problémák lehetnek - , részben szociális tényezőkben keresendők.

Ausztriában és Németországban szociálpedagógus feladata a hátrányos helyzetű fiatalok támogatása konfliktusai megoldásában, amelyek az iskolában, a gyakorlati képzésben, a szabadidő eltöltésében és esetenként a létfenntartás biztosításában jelentkeznek. A szociálpedagógiai modell a gyakorlati oktatók, a szakiskolai tanárok és a szociálpedagógusok intenzív együttműködését feltételezi, a hátrányos helyzetű fiatalok számára pedig egyéni fejlesztést tesz lehetővé.
Nem teljes értékű betekintésre volt lehetőségem Ausztriában, Németországban és Írországban a pályaválasztás, pályaorientáció gyakorlati megvalósításába és ennek során megállapíthattam, hogy a fiatalok számára a pályaelőkészítés különböző intézményi keretekben valósul meg.



Részben a munkaügyi központokhoz, részben a szakmai tanácsadó és továbbképző intézetekhez, részben fogyatékosokkal foglalkozó egyesületekhez kapcsolódnak ezek a feladatok. Munkájukra jellemző a segítségnyújtás a pályaválasztás keretén belül a tanuláshoz, vagy munkahelyhez vezető út részletes bemutatása, audovizuális, számítógépes és nyomtatott információk biztosítása a tanulható szakmákról, szakmai területekről, tevékenységekről, a képzési helyekről.
Ezek az intézmények a speciális problémákkal küszködő fiatalok számára biztosítanak olyan reális pályaválasztási lehetőséget, amelynek során az elméleti pályaorientáció, így foglalkozásismeret, videofilmek, kirándulások, alkalmassági és érdeklődési teszt kitöltése, csoport-visszacsatolás segíti a pályaválasztást. A résztvevők emellett iskolai felzárkóztatásban is részt vesznek, így matematikából az egyéni speciális problémák feldolgozásából, koncentrációból, türelemből. Ehhez kapcsolódik egy gyakorlati szakasz is, ahol a gyakorlati munka során különböző tevékenységi területekkel ismerkedhetnek meg. Ebbe a munkába a környék üzemei is bekapcsolódnak, ahol a résztvevők hozzászoknak a szükséges munkakövetelményekhez.

Célként fogalmazzák meg mind a három országban a reális pályaválasztást, a gyengeségek és erősségek felismerését, megfelelő kondicionálását és a személyiség felkészítését az általa kiválasztott pályairányra.
A pályakeresési szakaszt egy zárójavaslattal zárják, mely segítségével megfelelő irányba tud tovább menni az érintett.

A résztvevők már a pályakeresés megkezdése alatt trénerek és az üzemi kapcsolatok referatúrája, felügyelete alatt állnak. Minden fiatal egy-egy kapcsolattartó személyhez fordulhat, akivel hetente átbeszélheti a munkahely és a csoport eseményeit. A kapcsolattartás akkor is rendszeres marad, ha a fiatalok átléptek a szakképzésbe, mert ez a felügyelet az üzemekben sem szűnik meg.
Írországban lehetőségem volt betekinteni fiatal nők elsősorban gyermeküket egyedül nevelő fiatal anyák, akik halmozottan hátrányos szociális helyzetük, vagy tanulási nehézségeik miatt kiszorultak a munkaerőpiacról, visszavezetésére megfelelő szakmai ismeretek biztosításán keresztül. Ez az intézmény a helyi önkormányzat által fenntartott olyan képző- oktató bázis, ahol az épületen belül lehetőség van a kisgyermekek elhelyezésére és szakavatott gondozására. A tanulók kézügyességet fejlesztő gyakorlati munkákkal, számítógépes alapismeretekkel foglalkoznak, illetve ezzel párhuzamosan általános iskolai felzárkóztatás is folyik, ahol számtani, helyesírási és földrajzi, valamint társadalomismereti hiányosságaikat tudják pótolni.
Az ott dolgozó szakemberek elmondása szerint ezzel a módszerrel a társadalom perifériájára szorult, képzetlen fiatal anyák is vissza tudnak kerülni ha nem is valamennyien a munkaerőpiacra és nem szociális segélyből kell tengődniük hanem saját keresetükből tudják eltartani családjukat és magukat.

A külföldön látottak magyarországi adaptációja egyenlőre csak részben valósítható meg, hiszen ezek rendkívül pénzigényesek, önálló intézményeket kell létrehozni és ezt az időigényes munkát csak megfelelő anyagi kondíciókkal és az erre kiképzett szakemberekkel lehet csak megteremteni.
Bízom abban, hogy országunk gazdasági fejlődésével ehhez a szükséges tárgyi és személyi feltételek megteremtődnek.


Dr. Kertész János


2004.04.13